Image

Az intézmény bemutatása

 

A Szent Miklós Görögkatolikus Óvodát 1996. szeptember 14-én, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén szentelte fel Dr. Keresztes Szilárd püspök úr. Az intézmény ekkor még a Bethlen Gábor út 7. szám alatti épületben kapott helyet. Azóta ezen a napon, minden évben a gyermekek, szüleik és a pedagógusok születésnapot ünnepelnek a templomban. 

2004-től a megnövekedett igény miatt a Síp utca 14. szám alatt épült fel az új óvoda. A Fenntartó jóvoltából minden igényt kielégítő, három csoportos óvodát vehettünk birtokba.

2007 augusztusától összevonták az óvoda és az iskola intézményét, ezért annak neve Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola lett. Ekkor már az óvoda négy csoportosra bővült.

2011-ben egy óvodabővítési pályázatnak köszönhetően újabb csoporttal bővülve, öt csoportos óvoda lettünk.

2012 szeptemberében pedig ismét egy csoporttal többen lettünk és az eddig hiányzó helyiségekkel bővültünk, amelyek komfortosabbá tették az itt dolgozók környezetét. Az új tornaterem, csoportszobák, óvónői és könyvtárszoba, két tálaló az uniós elvárásoknak megfelelő felszereltséggel rendelkezik. Tárgyi felszereltségünk is gazdag. A minőségi szakmai munkavégzéshez rendelkezésre állnak a szükséges informatikai eszközök. Az intézmény egész területén van internet hozzáférés, mely szintén segíti az óvodapedagógusok munkáját. A pedagógiai munkát segíti továbbá egy óvodatitkár, pedagógiai asszisztensek, heti négy órában logopédus és egy gyógypedagógus.

Néhány év múlva csatlakozott intézményünkhöz új gimnáziumunk, így már három tagú lett a többcélú intézmény.

2020 szeptemberétől fenntartói döntés alapján újra önálló intézményként kezdhettük meg a nevelési évet, immár Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda néven.

 
 

Központi elhelyezkedés

Óvodánk Nyíregyháza szívében működik, így a közművelődési intézményekkel is könnyebben tudjuk tartani a kapcsolatot. Így például a Móricz Zsigmond Megyei Könyvtárral, a Jósa András Múzeummal, a Sóstói Múzeumfaluval, a Váci Mihály Kulturális Központtal, a Vikár Sándor Zeneiskolával, a Pál Miklós Erdei Iskolával és a Móricz Zsigmond Színházzal is. 

 

Családias légkör

Az óvodába lépve meleg, családias légkör fogadja a szülőket, gyermekeket. A belépéskor szeretetteljes köszönés - „Dicsőség Jézus Krisztusnak!” - fogadja az odaérkezőket, ezáltal érezhetik, hogy egy szerető közösség részévé váltak. Mind a hat csoportban hitben elkötelezett óvodapedagógusok, dajkanénik foglalkoznak a gyerekekkel. Az óvoda azokat a családokat várja, akik nyitottak a keresztény kultúra befogadására. Hitvallásunk, hogy az egészséges személyiségfejlődéshez vezető út alapja gyermekeink hitének megalapozása, növelése. Intézményünk működésére és szellemiségére a nyitottság, az elfogadás, a szeretetteljes párbeszéd, a kölcsönös tisztelet és a megbecsülés jellemző. A szeretetteljes légkört megteremtve az óvoda dolgozóinak figyelmes szeretetén keresztül a gyerekek megtapasztalhatják, hogy mi a szeretet és a megbocsájtás.

Szakképzett pedagógusok

Óvodánk pedagógusai jól képzett szakemberek, akik többségében szakvizsgával rendelkeznek.

Vannak, akik a segítő szakemberek munkáját is lelkesen támogatják, pl. az iskolakészültség vizsgálatánál, ezzel is megkönnyítve a szülők és a szakemberek munkáját.

Görögkatolikus szellemiség

Óvodánk védőszentje, névadója Szent Miklós, a gyermekek barátja. Ezzel a szeretet- pedagógiával görögkatolikus szellemben, görögkatolikus hitre neveljük a gyermekeket, hogy majdan aktív tagjaivá váljanak a keresztény közösségnek. 

Óvodánk lelki vezetője minden hétfőn hét eleji lelki útravalót tart a teljes óvodai közösségnek. A szabad játékot követően minden csoportban Lelki perceket tartunk, melyben tervszerűen beszélgetünk a családról, szeretetről, készülünk az egyházi ünnepeinkre. Fontos, hogy érezzék át, hogy mi, keresztények mindannyian Isten nagy családjához tartozunk. Felébresztjük bennük a teremtett világ és a Mennyei Atya megismerése utáni vágyat. Étkezések előtt és után megköszönjük a Jó Istennek az aznapi ételt. A délutáni pihenés előtt imával kérjük, hogy ez idő alatt is vigyázzon ránk. 

Ünnepi alkalmakkor, már kiscsoporttól kedve a Görögkatolikus Székesegyházba járunk, így gazdagodnak a gyermekek az egyházhoz tartozás élményével. Minden ősszel évnyitó gyermekáldáson veszünk részt. Görögkatolikus ünnepekkor (Istenszülő születése, Szent Mihály és Gábor főangyal ünnepe, az Istenszülő bevezetése a templomba, Szent Anna foganása, Három főpap ünnepe, Szent György ünnepe, búzaszentelés, az Úr mennybemenetele) ovis liturgiákon veszünk részt.

Minden év májusában gyermekbúcsúra megyünk nemzeti kegyhelyünkre, Máriapócsra. 

Május végén, a nagycsoportosok búcsúzásakor áldásban részesülünk, megköszönjük a Jó Istennek a mögöttünk hagyott sikeres évet. 

Tehetséggondozás 

Óvodai életünkben fontos szerepe van a tehetségek kibontakoztatásának. Ez megvalósulhat az óvodai külön foglalkozások alkalmával. A Klasszikus balett, Zeneovi, Játékos angol, Ovifoci és a Sakk foglalkozás segíti a gyermekek tehetséggondozását. Óvodánk megteremti az alkotó szabadság, a merészség légkörét, hogy kreatív gyermekeink tudjanak fejlődni. 

Kapcsolatunk iskolánkkal nagyon jó. Hangsúlyt fektetünk arra, hogy ezt megfelelően ápoljuk, mivel tőlünk a gyermekek zöme ebbe az iskolába megy tovább. Az iskola sulikóstolót szervez az óvodás gyermekeink számára minden évben, ahol megismerhetik a tanító néniket, az osztálytermek légkörét. A tanító néniket mi is szívesen fogadjuk a nyílt napunkon, amikor betekinthetnek óvodai életünkbe és ismerkedhetnek gyermekeinkkel. A közös konzultációk alkalmával ismerkedhetünk egymás munkájával, módszereivel. Ezáltal is igyekszünk az óvoda és iskola közötti átmenet problémáit megbeszélni, oldani, áthidalni. 

Szoros kapcsolat a szülőkkel

Fontos feladatunk, hogy a családokkal együttműködve missziót vállaljunk és irányt mutassunk a szülőknek a gyermekek hitre nevelésével, hogy hozzájuk is eljusson az a szellemiség, amellyel mi is igyekszünk a gyermeküket boldoggá tenni. Támaszt, segítőtársat találhatnak bennünk a szülői értekezletek (tájékoztatók) és fogadóórák (konzultációk) által. Ezeken az alkalmakon nagyon aktívan vesznek részt a szülők minden csoportban. 

Ha felkeltettük érdeklődésüket, látogassanak el hozzánk személyesen is!

 

Szeretettel várjuk!